Gintama vélemény

Nem fogok hazudni, ez a kedvenc animém. A number one, amit semmi, soha nem győzhet le. Bármilyen anime is kerül terítékre, ez jobb, mert semmi se tud jobbat mutatni.

A feudális Japánban idegenek, más néven amanto-k kezdtek bevándorolni a Földre, ezzel mindent megváltoztatva. A fegyverviselés illegálissá vált, így a szamurájok számára minden nehezebb lett.

Ilyen szamuráj a főhősünk, Sakata Gintoki, aki idejét főleg Jump olvasással vagy tévénézéssel tölti. Abból él, hogy segít az embereken, először csak ő, majd hozzá csatlakozik Shinpachi és Kagura. És ezennel kezdetét is veszi a Yorozuya, az Alkalmi Munkások sok bődületesen őrült, néha esetleg megható küldetéssel. Mert ez a Gintama, vannak teljesen nevetséges részek, komédia és paródia egyszerre, viszont van, amikor véres harcot látunk.

Sok szereplős anime, nagyon sok. A szereplők mindig visszatérnek, csak néhányan vannak, akiktől örökre el kell köszönnünk, és talán ez a legnagyobb erőssége az animének, a karakterek. Ott van például Gin. Szamuráj volt, részt veszt régen az amanto-k elleni küzdelemben, ő volt a Shiroyasha, a Fehér Démon, akitől félt az ellenség, és több ezreket mészárolt le belőlük. A háborút elvesztették a felkelők, és Ginnek be kellett olvadnia a társadalomba. Egy bár vagy kocsma felett él, aminek Otose a tulajdonosa, akinek fizeti a lakbért, ha van pénze. Nem bírom ki hogy ne említsek meg minden karakter, aki szimpatikus. Kagura egy erős klán leszármazottja, van egy bátyja, akinek vannak gyilkos hajlamai. Shinpachi, csak egy szemüveg. Oké, sajnálom, ezt nem hagyhattam ki. Shinpachi csatlakozik először, akinek Gin megmenti a dojo-ját. És Shinpachinak van egy erőszakos nővére, aki nem tud főzni, Otae.

Shinpachi és Gintoki
Szóval van a mi kis csapatunk az Alkalmi Munkások, akiknek a legjobb jelenetei szerintem a Shinsengumi-val vannak. Shinsengumi vezetője Kondo-san, más néven Gorilla, aki nagyon rá van kattanva Otae-ra, aki ezt nem igazán szívleli. Aztán ott van a láncdohányos és majonézfüggő Hijikata-san, plusz egyik társa aki meg akarta ölni őt, Okita. Itt van még Katsura, aki nem Zura, az Anti-Idegen Párt vezére, Elizabeth  társaságában. Vannak a fel-feltűnő ellenségek, akik vagy megbékélnek, vagy meghalnak, nem sok választásuk van. És még megannyi szereplő, akiről egy szólt se szóltam, de meg fog jelenni. Mindenki egyéniség, én egyiket se tudom megunni.

Shinsengumi
Minden karakternek van egy zűrös múltja, ami biztos harcba fullad. Ilyenkor jönnek a öt-hat részes harcok, ami a kedvenceim. Ezek azok a részek, amikor csak néha dobnak be egy-egy poént, de így pont jó, mert kivételesen nem a komédián van a hangsúly, hanem a szomorú, drámai múltjukon. Ginről folyamatosan tudunk meg infókat, látjuk, hogy milyen gyilkos tud lenni, vagy hogy harcol az ellenség mellett, hogy legyőzzön egy másik ellenséget. Egyre tisztábbá válik a kép, ahogy haladunk a sorozatban. Látjuk Gin igazi énét, hogy milyen fontosnak találja a barátait, hogy mennyire paradoxon módon tud viselkedni, annak ellenére amit mondani szokott. Gin maga a két lábon járó ellenmondás, de szeretjük őt. Nem lehet őt nem szeretni. Ő a mi Ginünk, aki mindig talál megoldást mindenre, és nem adja fel.

Gyilkos Gin-chan
A legnagyobb erőssége a sorozatnak, hogy a paródiával és a drámával jó mértékben bánik. Több a vicces és nevetséges rész, de amikor a véres, harcos, komoly ügyek vannak, na ott mindig lehet látni Gin komoly arcát, vagy a másik oldaláról látni az embereket. Ne ijedjen meg senki a sok hülyeségtől, megéri megnézni, mert tényleg vicces, lehet rajta nevetni, és nem szánalmasan vicces, hanem vicces vicces. Viszont, aki szereti a drámát, tragikus múltat, vagy hogy a főszereplőt üldözik az emlékei, annak meleg szívvel ajánlom, mert mindenki történetében van valami, ami közelebb hozza hozzánk öket.

Pont: 10. Egyértelműen.

Kedvenc szereplő: Gin, Katsura, Hijikata, Okita... hm... Otose

Nem kedveltek: Hmmm.... Mindenki szerethető, nagy sajnálatra.

Kedvenc szöveg: "Te döntöttél úgy, hogy egyedül maradsz."

"Ha legközelebb találkozunk, már nem leszünk se bajtársak, se barátok! Végzünk veled... minden erőnket bevetve!" /Zura- Gintoki/

Lelőhely: SaiyanRivals
Üzemeltető: Blogger.