Kuroko no Basuke vélemény avagy TÁDÁÁÁM visszajöttem

Sport anime. Viszont nem az egyszerű fajtából, hanem a bonyolultabból. Előre is bocsánatot kérek, a fogalmazási készségem elköltözött pár hónapja. Szóval, a hosszú anime csönd után, ez volt az, amit megnéztem három nap alatt. És nagyon nem bántam meg, sőt mélyen belül még táncoltam is örömömben.

Mindig is szerettem a kosárlabdázni. Szeretem nézni és játszani is, ezért adtam neki egy esélyt. Őszinte leszek rosszabbra számítottam, egy kis béna srácra, aki folyamatosan fejlődik, de tévedtem. Természetesen van benne fejlődés, de ez nem olyan "soha nem adom fel" érzést kelt, hanem inkább, "meg akarsz verni? gyere mutasd mit tudsz" fajta.

A történet röviden annyi, hogy volt egy híres kosárcsapat, a Csodák Generációja, így nevezik őket. Mind az öten híres egy-egy híres iskolába mentek tovább tanulni, azonban van egy hatodik játékos Kuroko, akire nem sokan emlékeznek, mert van egy olyan képessége, amivel eltereli magáról a figyelmet. Természetesen a másik öt zseninek is van valamilyen szuper képessége. Kuroko célja pedig az, hogy legyőzze a Csodák Generációjának minden egyes tagját, mert szeretné látni a régi csapatot, akihez anno csatlakozott, akik imádták a kosárlabdát, és nem csak megszokásból űzték a sportot vagy mert jók voltak benne.

Kuroko egy új iskolába iratkozik be a Seirin-be, ott csatlakozik a kosárlabda csapathoz, az előzőből pedig durván kilépett. És innentől kezdve egyszerűen nem tudtam leállni vele. Csak néztem és néztem, és azt vettem észre, hogy nem volt több rész. Azt hiszem a karakterekről kezdek el beszélni, mert mindig azok fognak meg. Nézzük, Kuroko-t imádtam, egyszerűen annyira jó volt, hogy fáj kimondani mennyire. Nem volt Gary-Sue, vagyis nem volt tökéletes, mert ugye a sorozat nagy részében csak a passzai voltak olyan jók, de egyáltalán nem tudott kosárra dobni és az állóképessége a mai napig nincs rendben. Azonban olyan kis aranyos tud lenni, és ahogy bánik a csapatával, és amikor összefut a régi csapattársaival már az megér egy misét. Azt hiszem a legtöbb csapattag múltjával tisztába leszünk az évad végére, persze Kuroko-ét még homály fedi, hogyan is jutottak idáig a régi csapattársaival. (Azonban a manga most pont ott tart, szóval, ki nem kíváncsi?) Nagyon kis szerethető mindenki, még az ellenségek is, kivéve akik szemetek, de az egyértelmű, hogy őket nem kell szeretni, még Akashit is, aki kb. két percre tűnik fel, de látszik, hogy mennyi hatalma van még most is a csapat felett, hiszen bár szétváltak útjaik, ő még mindig a csapatkapitányuk... Oké, nem mondok többet. Pedig ez a legérdekesebb az egész sorozatban. Olyan furcsa... és baljóslatú.

Kuroko és kutyája, háttérben Kagami

Természetesen nagyon jó volt nézni a hullámvölgyeket. Mármint nem a sorozat küszködött  hanem a szereplők egymással. A kihagyhatatlan drámai beszélgetések itt is jelen voltak, de nem kell félni, nem olyan nyálas, mintha kétszer olyan nyálas lenne. Oké, oké, nem nyálas csak én vagyok szemét. Egész korrekt kis animét hoztak létre, ha engem kérdeztek. Persze, az elmaradhatatlan csodás képességek a negyven méter magasra ugrástól, egészen az eltűnő dobásig vele jár a sorozattal, szóval a realizmust lehet máshol keresni. 

És a legfontosabbat el is felejtettem. Áááh, de hülye vagyok. Az egyik legnagyobb konfliktus, ugye Tetsu és Aomine között zajlik, mert régen Aomine volt Tetsu fénye, azonban ugye Aomine teljesen elvesztette magát, úgy véli senki se tudja legyőzni. 

Képi világ. Nem volt vele semmi bajom, mint ahogy a zenével sem. Bár a zene nem volt emlékezetes, azért összességében nagyon élvezhető volt. Az animés depresszióból, ez az anime volt, amelyik kirángatott, szóval sokat köszönhetek neki.

Kise és Tetsu

Meg kell mondanom, végig izgultam a kis csapat útját, plusz pontokat érdemel, mert az egész csapaton volt a hangsúly, nem csak kettőjükön. És igen, a legfontosabb szempont, a főszereplő okos és tud gondolkodni, azt hiszem ez is egy erős pozitívum. 

Plusz, ha jól emlékszem októberben jön a második évad, tehát már nem kell sokat várni. 

Pont: 8 pont, bár mostanában kezdem megunni a pontrendszeremet.

Kedvenc szereplő: Kuroko, a Akashi, a Seirin, mindenki :D

Ami nem tetszett: Túl rövid volt...

Kedvenc idézet: (Pótolni fogom, eskü.)

One Outs vélemény

Baseball-os anime, juhúú! És szerencsére nem a szokásos.

Minden úgy kezdődik, hogy a Lycaons sztárja, Hiromichi Kojima, Okinawa-ba utazik, és ott találkozik egy dobóval..Ez a bizonyos, név szerint, Tokuchi Toua, dobó, csak fogadással megy bele a játékba, hisz ez a One Outs egyik lényeges pontja. Ha visszatudja ütni a labdáját Kojima, akkor övé lesz Toua keze, mivel ezt kérte, de ha nem akkor, fizetnie kell Tokuchinak. Tokuchi meg is lepődik, mikor az áldozata visszaüti a labdát, ezért oda is nyújtja a kezét, várva, hogy majd eltöri. És itt mondja Kojima, hogy menjen vele vissza, és játsszon a csapatukban.

És elkezdődnek a nagy összecsapások. Nem kell itt vérre és kimerítő edzésekre gondolni, hiszen itt nem arról van szó, hogy milyen keményen eddzenek a csapatok, majd jutnak el a bajnokságig. Kivételesen, Tokuchi egy zseni, akinek a logikája átlag feletti, a szorult helyzetekből pedig mindig talál kiutat. Mondhatjuk úgy, hogy Tokuchi a hős, aki mindig megmenti a napot vagy a meccset.

Tokuchi az egészben a legjobb karakter, bár ez elvárható lenne egy főszereplőtől, de itt nem is lehet sok szereplő közül választani. Mint a képen is látszik, szőke haj, cigi legtöbbször a szájába, egy önelégült mosoly az arcán, amit mindig feltesz az arcára, ha az ellenség éppen belesétált a csapdájába. A szája szintén nagy, mindig szívesen szól be csak úgy az ellenfélnek, hol hülyíti őket, hol pedig megmondja az őszintét, és hogy nincs rá esély, hogy győzzön.

Egy nem teljesen kifejlett önelégül mosoly

Miután csatlakozik a csapathoz a klub vezetővel fogadást kötnek Tokuchi fizetésével illetőleg. A klub vezető bosszankodik, mikor a csapat nyer, pedig nem ez lenne a dolga. A személyes bosszúja sokkal többet ér neki, mint a csapat győzelme, ami szánalmas egy klubvezetőtől. Tokuchi közönyös vagy szemét, elmagyarázza, hogy miért is csinált úgy, miközben összetöri az ellenfeleit, kedves. Összefoglalva, baseball, logika, szemétkedés Tokuchi részéről, pénz, önelégült mosolyok. 

Kicsit pszichonak néz ki így, nem?:D

Pontozás: 10 :D

Kedvelt szereplő: Tokuchi.

Nem kedvelt szereplő: Nem volt.

Idézet: "Ez a fickó még az edzőnél is rosszabb."- egy ellenfél
"Akik összetörtek, többet ne álljanak fel." - Tokuchi

Videó: Will of Fire, szép volt. Köszönjük. :D 

Ghost Hunt vélemény

Rövid összefoglaló: Az iskolában az egyik este Taniyama Mai és barátai kísértettörténeteket mesélnek egymásnak, mikor betoppan egy fiatal fiú, Shibuya Kazuya. Következő nap Mai, az iskola régi épülete mellett megy el, amiről tegnap a történetek kapcsán hallott. Közelebb megy, és bent lát egy kamerát, ezért bemegy az ajtón, közel a kamerához és a polcokhoz, amikor minden rá akar dőlni, Lin, az asszisztens megmenti az életét. Mint kiderül, Shibuya Kazuya az, aki az előző nap rájuk tört. Mivel Linnek eltört a bokája, ezért utasítja Mait, hogy legyen az asszisztense, mivel eltörte a kamerát. Kazuya, más néven, Naru-chan a paranormális tevékenységeket kutatja, kopogó szellemek, kísértetek, miegymás.

Miért kezdtem el nézni?: Az AA-n régebben megtetszett, miközben olvastam az ismertetőjét. És mert Kazuya, olyan hidegnek tűnik ezen a képen, sőt mindegyiken.

Vélemény: Nézette magát, bár lehet, hogy azért volt, mert majdnem minden résznek cliffhenger volt a vége, és mit tehetett az ember, mint hogy tovább nézi. Érdekes esetek nyilvánultak meg szép sorban. És egyre érdekesebb szereplők tűntek fel. Médium, pap, papnő, isten tudja még ki. Sokan voltak. Sok főszereplő volt az anime folyamán, amit furcsának találtam, igen, tudom, hogy vannak mondjuk, focis, baseballos animék, amiben tömegesen vannak, de ez egy más téma.

Szóval, nem tudtam mit várjak, mert ugye az első ügyből, ami négy részt ölelt fel, nem volt semmi szellemes. A szójáték nem volt szándékos... csak egy kicsit. Néha egy-egy rémisztő ügy beütött, miután azért nem mentem volna ki sehova sötétbe egyedül. Volt néhány elég megrázó eset szerintem, amikor a szereplők szörnyülködtek, én csak örültem mondjuk, de nekik rossz volt. A második ügynél voltak talán álmai Mainak, vagy nem olyan hamar?

A 12. és 13. rész nagyon más volt. Elvégre Mait szállta meg a szellem, aki Lint az apjának nézett. Ez egy csendes karácsonyi történet, elvégre a fiú néma, mégis furcsa volt, hogy a gyerekek nem fordultak el tőle. Valahogy olyan jók mutattak egymással. Az a hamisítatlan boldogság az arcukon... Ez mind szép és jó, de akkor is szomorú történet volt. A fiút otthagyta az árvaháznál az apja, majd egyszerűen bújócskázás közben eltűnik? Gyanús. Nem szeretek ilyeneknél spoilerezni annyira, remélem nem tettem az előzőekben.

Azok a részek voltak az igaziak, amiben már Mai is nyakig benne volt. Álmai voltak, látta halálát, érezte, az tényleg olyan hátborzongató rész volt.

Voltak benne vicces jelenetek, de nem vitték túlzásba, szerencsére. Dráma, az épp elég volt, bár Naru-chan múltjára lenne pár ötletem. Konfliktusok, tetszett mikor Naru, egyszerűen csak elájult, mert ugye kimerítette magát. Az volt a legizgalmasabb rész. Vártam az utolsó részeket, elvégre még Narunak fel kellett fedni az igaz színeit. Egyértelmű volt, hogy tud valamit.

Pontozás: 10\8

A feliratról: Az első 17 feliratot NiN követte el, az utána lévőket KeLa. Volt benne helyesírási hiba, de végül is mindegy. Már nem emlékszem hol, és nem most fogom újra nézni az biztos. AnimeAddicts-on megtalálható a felirat, a videónak a Zero-raws-ot ajánlanám, elvégre ez még él.

Ghost Hunt 1-25

Képek:

John, Masako, Hou, Ayako

Mai és Naru-chan